Don't leave me...

páros: Kai x Ruki
írta: ÉN! Fru-chan XD
megj.: rövid szösszenet megint XD nemtok hosszabbakat írni gomen *elbújik*

Nem bírok járni, térdre hullok, kinyújtom karjaim utána, de ami elér hozzám, az csak szomorú tekintete. Kezében vörös rózsa, mely a földre hullva megfeketedik.

- Ég veled. –mondja szomorú mosollyal arcán és én elkezdek sírni.

- Kérlek, ne hagyj el, ne hagyj magamra…most ne… - és egyre hulló könnyeimen át is figyelem távolodó alakját…és csak sírok…

***

- Kicsim, ébredj! – szólítgatom, de nem válaszol, csak szorosan öleli magához a párnáját és összegömbölyödve fekszik mellettem. Látom, hogy sír, de hiába ébresztgetem, nem reagál hangomra sem, csak tovább sírdogál, ajkaival nevem formálja. Megcsókolom, hátha attól majd felébred.

Miután ajkaink elválnak, látom, amint kinyitja könnyes szemeit…és még mindig szorongatja a kispárnáját. Ilyenkor annyira aranyos…szeretem…

Felülök az ágyon, közben figyelem, ahogy ő is ezt teszi, és átkarolja nyakamat…és elkezd beszélni. Hallani hangján, hogy mindjárt újra sírva fakad.

- Kai…tudom, hogy nem érdemellek meg…túl jó vagy hozzám…nem érdemellek meg…

- Ssst… - átkarolom, és szorosan magamhoz ölelem – ne mondj ilyeneket, baka…szeretlek és te vagy az egyetlen, az én tökéletes Chibi-chanom – suttogom fülébe, majd nyakára csókot lehetek.

- Deha mégis? Ha mégis találkozol egy szép és kedves lánnyal…és…és…akkor engem elhagysz…semmi esélyem egy nővel szemben, tudom…és te is tudod… - éreztem, ahogy újra megindulnak könnyei, és végigfolynak meztelen vállamon és hátamon.

- Jaj butus…hányszor kell még elmondanom neked… - egyik kezemet tarkójára vezetem, megsimogatom buksiját, majd ujjaim elvesznek tincsei között. – tudod, hogy nem tudnék nélküled élni. Amikor először találkoztunk, nem tudtam hova tenni azt az érzést, ami akkor, abban a pillanatban bennem kavargott. Az idő múlásával azonban rájöttem, hogy mi volt az…szerelem…szeretlek és semmi pénzért, senki másért nem hagynálak el…nem TUDNÁLAK elhagyni, mert ahhoz túlságosan is szeretlek.

- De mi van, ha mégis…

- Nincs semmi ha…szeretlek. – kicsit eltávolodtam tőle, hogy lágyan megcsókolhassam. Nem bírtam ellenállni puha ajkainak, édes csókjának. Nyelvem utat tört magának ajkai között és lassú játékba kezdett övével. Lassan eldőltünk az ágyon, nem szakadva el a másiktól, majd pár pillanat múlva belemosolygott csókunkba. Elváltam tőle, majd mosolyogva feküdtem le mellé, tekintetem le sem véve róla. Huncut vigyorra húzta száját, majd mellkasomra feküdve átkarolta nyakamat, és bőrömbe suttogta:

- Én is szeretlek.

És karjaimba zárva őt ért utol az álom újra…

~vége~